2006. május 23., keddMilen blog v2.0. Egy nagy ugrással 0.6-ról 2.0-ra frissítve a blog, remélem ezzel a verzióval szerencsésebb leszek, mint az előzővel.Először az öcsém falára filccel. Aztán fotó, be a gépbe. Flash-ben vektorosan átrajzoltam az egészet, export image. Photoshopban meg jöttek a rétegek, effektek, gradientek, és ez lett a vége: ![]() Az elmúlt 2 és fél hónap káosz és szétfolyás után kezd rendeződni az életem, nő a hasznosan töltött idő aránya, ennek az eredménye majd felkerül ide is. Most kezdésnek a mai rajzom. Nekiláttam 3Dzni is megint, de ennek csak kicsit később lesz olyan eredménye, amit felrakok ide. (Most a Mental Ray működésének a kitapasztalása + material fejlesztés a cél, aztán ha ez megvan akkor modellezek majd megint.) 0:44 | blog fejlesztés | grafikai tervezés | | milen 2006. március 5., vasárnapGood news!Kilátásban a következő bázisos buli!Egyelőre úgy néz ki 2 hét múlva, de ez még nem tuti. Meg kell nézni, hogy nincsen-e lefoglalva. És ami lesz: én most inkább csak szervezek és nem keverek. Keverni majd nálam sokkal jobbak fognak. :) Úgyhogy most szevezés meg flyer alkotás lesz. Amint tudok valami konkrétat írom majd ide. További projectek: - Grafterv (logók (breakcore, milen :D, stb...), flyerek, plakátok, stb...) - Bázisba még több buli :) 12:36 | zene | grafikai tervezés | | milen 2006. január 19., csütörtökGrafterv plakátFinished. ezzel is megvagyok. Graftervre kellet csinálni munkásságomat bemutató plakátot. Megszenvedtem vele rendesen, meg a képem is, már szinte hallom ahogy sír, hogy csak 256 MB ramja van szegénynek. Kb több idő telt azzal, hogy a szerencsétlen "gondolkodik", mint hogy én dolgozom. Ja, és olvassátok a képaláírásokat is! :)Na, itt az eredmény: ![]() és a HI-RES (vigyázz vele, 1,4 MB, pedig jól összepakoltam: 4es minőség a 12ből, eddig minden 10es volt itt) 5:13 | grafikai tervezés | | milen 2006. január 16., hétfőNu Electro mégegyszer
21:45 | grafikai tervezés | | milen 2006. január 15., vasárnapVizsga, tervek - rövidenmegint 1-2 nap off nagyjából, mert jön egy kémia vizsga kedden és tanulni kell rá. utána jön pár grafterves project még, azokat leadom csütörtökön. aztán szeretném lassacskán elindítani a formatervezős rovatot és a gondolkozósat, aminek már rájöttem, hogy a címe teljesen rossz (asszem ez lesz a címe: az élet nehéz), de most nincs időm ezt kifejteni, majd jövök holnap és írok. addig legyetek jók! (hehe, ez milyen baromság már... inkább így: legyetek önmagatok!)18:33 | formatervezés | gondolkodás | grafikai tervezés | | milen 2006. január 14., szombatNu Electro DNB Háttérhúzzunk le még egy bőrt róla úgy, hogy egészen más legyen a végeredmény! :) ez most háttérkkép műfajban készült, de lehetne plakátot is csinálni belőle, lehet, hogy gyártok egy olyat is, csakhogy legyen graftervre anyagom rendesen :)![]() és a HI-RES (1280x1024px): http://milen.freeblog.hu/Files/nuelectro_wp1280.jpg furcsa műfaj ez a gyors absztrakt renderelés. igazából a geometria nem rajtam múlott. fogtam egy 4x4x4-segmentes kockát, szét-noise-oltam (szép szó, mi? :), meg utána csináltam belőle többet, kisebbeket, nagyobbakat, lilát, kéket, átlátszósat, átlátszatlant. és innentől kezdve már csak jó kompozíciókat kell keresni, mint a fotózásnál. szóval ez valahol a fotózás és a képzőművészet között van. 4:02 | zene | grafikai tervezés | | milen Nu Electro DNB Flyera mai nap is hasznosan telt, megvan a flyer a jövő szombati bulira. lényegében stílusgyakorlat, ugyanis minimális saját ötlet van benne, kíváncsi voltam, hogy mit tudok kihozni ebből az absztrakt 3D világból. Programok: 3ds max + Photoshop (renderidő: kb 20 mp :))itt a végeredmény: ![]() és a HI-RES változat: http://milen.freeblog.hu/Files/nuelectro.jpg Gábor: egy ilyen flyer után már muszáj jönnöd! :D 3:33 | zene | grafikai tervezés | | milen 2006. január 11., szerdaOFFna, most 1 nap off, tanulnom kell vizsgára.utána folytatom az alkotótevékenységemet. :) elsősorban most grafterv, mert jan19.re le kell adni egy B1-es plakátot és még gyártani kell hozzá anyagot. 16:09 | grafikai tervezés | | milen 2006. január 9., hétfőMinek írok én blogot meg mi lesz itt?már 3 napja építgetem a blogomat, úgyhogy lassacskán itt az ideje, hogy értelme is legyen. Már több mint egy éve gondolkozok azon, hogy írjak - ne írjak blogot. és eddig jogosan nem is írtam, mert nem lett volna sok értelme, lelkiéletemet úgysem írom netre, azt inkább barátokkal beszélem meg.most viszont aktívan csinálok néhány dolgot, amiről azt gondolom, hogy fontos. na, ezekről fog szólni a blog. most kezdésnek ezek a következők: zenélés (dj milen rovat :), ez arról fog szólni, hogy mit zenélek mikor hol, miket gyűjtögetek, esetleg lemezkritikák, bár ebben még nem vagyok elég pro.), grafikai tervezés (elsősorban saját munkáim, portfóliónak), formatervezés (szintén saját munkák, bár ebbe bele akarom keverni a gondolkozást, mert már elindult az agyam valamin, majd ha kezd letisztulni az elmélet, akkor leírom). a blogfejlesztés lassacskán el fog halni, vagyis parkolópályára kerül. helyette lesz gondolkozós rovat (na, ide meg jön minden, amit loptam és jónak tartok vagy amit én találtam ki). de mielőtt nekiállok gondolkodni, azelőtt felépítem rendesen a blogot, gondolok itt még kis grafikára + IE kompatibilitásra, ezt még nem tudom, hogyan fogom megoldani, de majd csaksikerül. mostanában úgyis olyan időszakom van, hogy minden sikerül. :) 14:21 | zene | formatervezés | gondolkodás | grafikai tervezés | | milen 2006. január 6., péntekLFS ninjasez is viszonylag aktuális wörk, úgyhogy feltoltam. semmi értelme sincs, de sztem egész jó lett a végeredmény:
![]() 13:20 | grafikai tervezés | | milen Start!remek alkalom blogot indítani, este buli, én keverek. :Dbázis pince, 2006. január 6. péntek, ingyé. :) csináltam neki tegnap flyert is: (a DJ-t nem akartam kiírni a nevem elé, már MSNen is feszélyez egy kicsit, úgyhogy nekiülök mindjárt gyakorolni kicsit. :)) ![]() HI-RES flyer: http://www.poli.hu/~yancho/bootlegnight.jpg 11:19 | blog fejlesztés | zene | grafikai tervezés | | milen
Rovatok
|